A hónap első csütörtökjei

Beküldő: csaba, 7 március, 2014

Csaba
-----
Szasztok!
"Small but mighty" mondta Bernard Fowler évekkel ezelőtt az A38-on, amikor 30-40-en jöttünk csak össze nézőként a Bad Dog koncertjükre. Nos tegnap mi is kevesebben voltunk, de annál erősebb MK-on vagyunk túl. Folyamatos röhögés és csipkelődés, felkaron bokszolás, meg ilyesmi. Megtudhattuk, hogy:
- Rudi új munkahelye valószínűleg egy szanatórium
- Szücsi ha túl sokat iszik, agresszívan viselkedik és agresszívan vizel mindenfelé
- az 50-es pincérhölgyet Zsola hiányában Szücsi is ügyesen birizgálja (szóban), és még cigit is lehet tőle lejmolni
- kifejezetten jól főznek, de a torkos csütörtökre ők is felszoroztak minden árat kettővel
- az utcán vizelni én már szeretek, mert korábban kiéltem magam ilyen téren
- a Nyugatinál férfiasan megölelgetni egymást és hazamenni is nagyon jó tud lenni
Jók vagyunk. Egyre jobbak leszünk.
Ленин жил, Ленин жив, Ленин будет жить!

Szücsi
------
Szerettelek benneteket. Most is szeretlek. Ide jöjjünk vissza a szarvas vadas zsemlegombóccal nagyon finom.

Zsola
-----
A következőt nem hagyom ki.
Valakinek nincs véletlenül teherfuvarozó haverja?

Beküldő: csaba, 7 február, 2014

Csaba

Szasztok urak!
Számomra ez egy emlékezetes, csapatépítő macsóklub volt, kiderült, hogy:
- Rudival egy cipőben járunk munkahelykerülés, -váltás ügyileg
- Alma télen is szívesen rollerezik és jól érzi magát új munkahelyén
- Rudi teste ugyan egy templom, Gyurcié viszont zsinagóga
- a rántott húst továbbra is nagyon kedveljük, ki vastagabban, ki vékonyabban
- amikor a leendő munkámról és az azzal kapcsolatos kockázatokról beszéltem, akkor Gyurci azonnal felajánlotta a segítségét, baj esetére
- Rudi helyszínválasztással kapcsolatos elvei engem már kevésbé zaklatnak fel
- Gyurci szókimondó udvarlásai majdnem mosolyra késztették a felszolgáló nénit
- Szücsi még mindig szerelmes, ezert késő este is feltelefonozza a kedvesét
- a Zarában akciós az aprókockás gatya
- Petyának megy a biznisz és nem bánja, ha sokat kell dolgoznia
- de Szücsi szerint nem tartja elég tisztán a fertőtlenítő kenceficéjének a flakonját
- és hogy Gyurci SMS-ét idézzem: "Éberséget, stréberséget, héberséget, feleim"
Rákendról
Csb
u.i.: Rudi céges e-mailjét lecseréltem

Szücsi
------
Jól éreztem magam én is Pucukák. Csba, Alma, Rudi, mit csináltatok miután szétváltunk? Hány sör csúszott még le?
Pá.

Árpi
----
En is jol ereytem magamat. Koszonom a lehetoseget, nyajjatokki

Alma
----
Én megittam egy pohár bort, míg az egy-egy pohár sör megivó Csabit és RUdit hallgattam régi ismerőseikről beszélgetni elsősorban. Neked kellett volna maradnod, Szücsikém, inkább helyettem. :o)
Kafa MK volt szerintem, nyugis, meg minden. Azon mondjuk nagyon elhűlt mindenki, hogy csak zőccséget ettem, de sebaj. Mikor a pincérnőnek mondtam, hogy csak zöldséget kérek, akkor még bepróbálkozott egy baconbe göngyölt csirkével. :o))
És ne feledkezzünk meg Spéth Bangról és Spéth Olufsenről, akiket Gyurci néha lefos, nehogy véletlenül a csaja felé fingjon.
Meg arról se, hogy tegnap a szokottnál is intenzívebb volt Szücsi bélflórájának az aktivitása.

Beküldő: csaba, 3 január, 2014

Árpi
----
Tegnap fasza volt, én mondjuk a 35 fok és a második rosé hatására elpilledtem egy kicsit. Meddig tartott az arcoskodás?
A pincércsaj fura volt, a kaja lassú, de  a hangulat kárpótolt. A politikai filozofálgatásunk során asszem nem jutottunk semmire.

Petya
-----
engedjetek oda a tűzhöz egy 2/3 támogatottsággal és én majd megoldom a politikai problémátokat!!!

Árpi
----
Ja, úgy én is bármit megoldok, ez nyilvánvaló J

Alma
----
Hát a videót azt nem tudom megnézni, de sebaj, majd egyszer. Ennyiből is kiviláglik azért, hogy valami fontosról maradtunk le. Ez többé nem fordulhat elő!
Tegnap még kábé 30-45 percet maradtunk. Picit még próbáltunk politizálni, amidőn is Petya valóban tanúbizonyságát adta, hogy alkalmas lenne egy ország vezetésére (részemről). Mármint nem a miénk vezetésére, hanem egy normális országéra. Úgyhogy ha alapít egyet, én azonnal odaköltözöm.
Remek este volt, nyugiban, értelmes beszélgetésekkel. Cserébe a hely előttem leszerepelt. Kész szerencse, hogy a Pivo újonnan megnyílt 3. részlegétől 37 méterre dolgozom. Majd előcsekkolom.

Csaba
-----
Szasztok!
Hol jártatok? Mit írjak a honlapunkra?

Alma
----
A Két szerecsen volt a terv, ahol döbbenetes tömeg fogadott minket, akik kis különbséggel felváltva érkeztünk. Előttem már takargatta a foglalási könyvet a pincér, tényleg. :o)
Úgyhogy átmentünk a Balettcipőbe, ami kicsit leszerepelt. Lassúak voltak, a kaja sem volt jó különösebben, a pincérlány meg engem speciel zavart kicsit a stílusával. És volt vagy 35 fok a galérián.
Tehát nem megyünk oda többet.

Zsola
-----
Balettcipő hanyagolható.
Videóról az a véleményem, hogy teljesen rendben van. Azért tudunk ezen röhögni/szánakozni, mert szerintünk nem ebbe az "osztályba" járunk. Minden országban elég jelentős az a tömegbátis, aki ilyesmi video közönsége lenne. Ez alól Németország sem kivétel. Az összes vidéki rokonom és ismerősöm elvileg szereplője ennek. Mi pl. a Szigeten a Táncdalfesztivál sátorban szerepeltünk egy ennél valószínűleg durvább elvi videón, többször is.Mit gondolhtott rólam pl. Csepregi Éva, mikor ő a sántamáriát énekelte, én meg a színpadon félig felfekve fogtam volna a csülkeit. Ez a video bizton beelőzné a happpppartisat, nem beszélve "Az Európai Fiatalok Így Vízitúráznak" videókat:-))))))))))))
Összefoglalom: szerintem is a felső 10%-hoz tartozunk, de szívesen teszünk látogatásokat a 90-es mezőnyben:-)))
MK jó volt Csabi, kezdünk patinásodó, értelmesen beszélgető, időben hazaérő családapa fiatalok lenni.

Beküldő: csaba, 8 december, 2013

Árpi
----
Jó volt a tegnapi cuncik, mondjuk Gyurci az első másfél órában teljesen érdektelen témákat hozott fel, de nem aludtunk el, és ez ebben a korban eredményJ
Zsolával még körbeautóztuk a várost, mire eljutottunk a közelbe, de hát kevesebb az utas, be kell, hogy jöjjön a tarifa.

Csaba
-----
Szasztok!
Hol voltatok? Mit írjak a macsoklub.hu-ra?

Árpi
----
Ket szerecsen. Pincerneni nagyon cuki volt, igazi vendeglatos.

Rudi
----
nesztek nektek Marika
Rátok fér
Zsóti meg Marikára

gulyásleves bagettel
mekkora marha kaviáros pirítós mekkora marha

Árpi
----
Es Zsotira?

Beküldő: csaba, 14 november, 2013

Csaba
-----
Nos urak!
Szép kerek szám volt és van.
Íme néhány emlék tegnapról:
- Szücsi munkahelyénél kopogtattam már 5-kor, így hamar a célállomáson
voltunk
- a kaja - ahogy Alma előre említette is - nem volt épp minőségi, de
bajunk nem lesz tőle
- a sörök viszont valóban finomak
- Szücsi azt mesélte épp, hogy a Rádióban volt egy felvételen, mikor
Alma megkérdezte, hogy "Világosítani?"
- Petya hangos lelkesedéssel érvelt a hajléktalanok "kriminalizálása" ellen
- Rudi régen volt fodrásznál
- Mészáros Pali nekem olyan kellemes meglepetés volt, hogy nagyon meg
kellett ölelgessem
- a Dráva túra izgalmasnak ígérkezik
- a macsoklub.hu ismét elérhetetlen, megpróbálok utána járni, hogy az
IP-Parknál mit tudnak erről

Árpi
----
Ami meg fontos, hogy:
- Petya mondta Szucsinek, hogy orul, hogy latja, de azert fodraszhoz elmehetne, mire Szusikank kozolte, hogy most volt, es ez melyuteskent erte a mi kis vilagositonkat, aki a Radioban kamatoztatja tehetseget,
- ez a Pivo egy fos, budos van, kaja botranyos, de legalabb a sor -amibol nem ittam- biztos jo,
- Szucsikevel komoly politologiai elemzesbe bocsatkoztunk, es az is kiderult, hogy van edzoje (coachojjak),
- Rudi szerint Petyaval bornyakuak vagyunk, -kar, hogy Gyurci nem volt, mert az o hajat is elemezhettuk volna.
Reszemrol rovid, de jo volt, viszont a Pivot hanyagoljuk. A 300.-on ujra megnezhessuk, ha nincs mas nyitva a varosban.
Puszika, Rudi haja siraly

Alma
----
Uraim!
Személyes érintettség okán jelezném, hogy egyetértek eme műintézmény hanyagolásával a jövőben. Ha majd jó sört akarok inni, akkor megyek a másik Pivo-ba (Hegedűs Gyula u.), ahol legalább deklaráltan nincs kaja, cserébe büdös se nincsen, a sörök meg pont ugyanolyan jók, ha nem jobbak.
S elnézést is ezért, bár szerintem azért összességében jól éreztük magunkat.
Mondjuk azt erősen remélem, hogy a Menyétke témát lassan félretesszük.

Rudi
----
mér, majdnem jókor beszélgettünk Menyétről, halottak napján
a sör jó volt, mi voltunk balfaszok, az első ótvar kaja után, szó nélkül pizzát kellett volna rendelni
Éljen Alma a szervező macsó
Éljen Árpi a mártír macsó

Árpi
----
És Csabi, aki a Liget felé intézte, és Szücsi, aki volt fordásznál, és Petya, aki szíven viseli a városi állapotokat, és Rudi, aki hamar odatalált, és Zsola, aki a körmeneten odatette magát, és mindenki, aki lehetővé tette, hogy mindez összejöjjön.
Nyálazzá Tökszőrkém

Rudi
----
Árpikám,
volt egy idő, amikor nagyon elviselhetetlenek lehettünk
az asztal egyik fele Menyétkézett, a másik pedig hajléktalanozott, a 2. topikból kimaradtam (sajnos)

Alma
----
Nna, azért ne kezdjünk elmenni FapinaKlub irányba, a k. anyátok! Egyik MK ilyen, másik olyan, volt már, hogy én unatkoztam, mégse rinyálok.
Alna

Árpi
----
A Menyétke nemtómmi, azt nem is hallottam.
Jó volt ez, én nem unatkoztam.
Amúgy meg piros, fehér, fekete, Józsi bácsi feneke

Zsola
-----
Menyétke szót betiltom, ami mégeccer kimondja átutal 1.000 Ft-ot a tetszőleges alapítványnak.

Zsola
-----
Ne szenderezzé Szücsi, mer mi lesz így a Telefon Ilonka árfolyamával???!!!

Dear Sender,
I am out of the office until 15th of November. I have only limited email access.
In urgent case, please text me on my cell phone (+36 20 910 8751).
Best regards,
Tamas Szucs

Rudi
----
b+
vezrtőtovábbképzésen költik ará a pézt münchenben

Beküldő: csaba, 4 október, 2013

Alma
----
Hát ez vicces egy macsóklub volt. De legalább a hely-jel sztem nem volt semmi baj.
Nem én vagyok a legilletékesebb az összefoglaló megírására asszem, tekintettel arra, hogy ugyan Csabival kb. 6-tól kb. n10-ig kifejezetten jót csevegtünk kettesben (de az a miénk marad), viszont n10 körül rajtaütésszerűen megérkezett a másik 3 kolléga tök egyszerre, mire fel én kb. 5-10 percen belül bealudtam a kocsmaasztalnál, s úgy is töltöttem a következő 1-1,5 órát (sorry srácok, picit megfáradtam), majd felébredtem, s rövidesen hazamentem (ezúttal gond nélkül). S ahogy elnéztem, a többiek is követtek hamarost.
Mindazonáltal én jól éreztem magam.

Rudi
----
Gyerekek
öregszem
4 sörtől úgy fájt a fejem reggel, hogy na

Zsola
-----
Én sem vagyok már a régi…

Petya
-----
Ilyen a keserű méz!

Csaba
-----
Nos velem olyan történt, ami eddig csak Almával. Elaludtam. A vonaton. Sződligeten azért leszálltam, majd hazavitt a KesziTaxi (elsőre azért Gabkát hívtam, ő mondta, hogy van ilyen taxi, meg a számát is megkereste a neten). A reggel így nehezebben indult. És jó volt veletek. És az is tök jó volt, hogy ilyen hamar tudtunk kezdeni Almával. És a Keserű Méz is jó. Meg egyébként is.

Beküldő: csaba, 22 augusztus, 2013

Zsola
-----
„A násznéphez szeretnék szólni, de mélyen…”
ezen  még mindig el tudom röhögni magam…

Nagyon baba olvasni, hogy mennyit tollászkodtatok, mire eljutottatok oda, hogy kocsmába menjetek. Egy világkörüli utazás szervezésének beillő levélállomány született…J

Árpi
----
De jol is sikerult, es mocskos Alma is elismerte, hogy jo a hely. Onmagaban nagy plusz, hogy a pincerek nem sznvednek attol, hogy a vendeglatasban dolgoznak, es hogy idonkent megjelennek vendegek, akik rendelni is akarnak.

Beküldő: csaba, 8 július, 2013

Alma
----
...Én nem vagyok, nem megyek. Vigyázzatok Zsoltira, nehogy megint reggel 6-ra érjen haza!...

Zsola
-----
Már majdnem hazamentünk 11 körül, de, ahogy átsétáltunk a Margit hídon beleakadtunk Csigába és valahogy a Holdudvarban találtam magam, ahol bankár volt.
Háromra már otthon is voltam.

Alma
----
Pontlevonas vót?

Zsola
-----
Nem, tiszta tudattal ébredtem…, lehet, hogy már otthon voltam éjfél előttJ

Petya
-----
Te merre jártál angyalom?

Uraim,
mai naptól beindult a peter.nagy@npaudit.hu címem is. Kértik szépen lassan arra átszokni! Gyurinak volt igaza, a domain már beindult csak joguk van x napig visszavonni
Adios

Zsola
-----
nekem rögtön az jutott eszembe, hogy nagy pina audit, ahogy megláttam a címed leírva…
·         Papa, kicsit be van szűkülve a szókincse
·         Be a f@szt

Alma
----
Én a magam részéről gratulálok és szurkolok innen Tröpolachból az új céghez. Arról tudok, hogy egy ügyfelet már nem sikerült megnyerni (pedig mi a csajommal mindent megtettünk), de ne veszítsd el a csüggedésed, lesz ez még így se.
Egészen különösen néz ám ki ez a hely hó nélkül.
De nem rossz ám.

Beküldő: csaba, 9 június, 2013

Csaba
-----
Szasztok!
Íme egy tömör szammeri:
- Szücsi újra szerelmes (Hajnalka)
- Petya szeptembertől önálló cégként vizsgál könyveket
- mindketten rengeteg jó tanáccsal láttak el pénzügyi területen
- Zsola felszenteltette a lakhelyüket, hogy egy "Don Boszkó"-hoz hasonló nevű egyházi intézménybe járhasson a csemetéjük, így havi 70.000-rel beljebb van a családi kassza a magánovihoz képest
- ezen kívül Ákossal együtt vonultak valahol, szintén egyházi témakörben
- a világos Ježek majdnem jó
- a pincér srácok gyorsak és korrektek, humoruk is van
- Szücsi 3-4 utolsó cigi után vett egy doboz könnyed valamit
- az összedobott 6000 Ft a Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítványnak ment

 

Rudi

az IGAZ Magyar EMBER nem sunyi büszkén kiáll a véleményével
ez vicc